Ha aszexuális, ezeket ne mondd neki soha!

Korábban már írtunk az aszexuálisokról, most pedig egy kicsit közelebb hozzuk a témát: ezt ne mondd annak, aki se a férfiakhoz, se a nőkhöz nem vonzódik, és feltárta előtted ezt a ma még kissé idegennek, furának tűnő, ám egyáltalán nem ritkaságnak számító orientációt.

„Oké, szép kihívás!”  Ha kiderül a gyönyörű nőről, akit épp megismertél, hogy a szex egyáltalán nem érdekli, ne feltételezd egy percig se, hogy még nem találkozott a megfelelő férfival, és te könnyedén meg tudod változtatni őt.  Nem azért nem érdekli a szex, mert nincs elég vonzó férfi körülötte, hanem mert így született. Born this way, ahogy Lady Gaga mondaná. Ha ezt kétségbe vonod, a személyisége alapjait kérdőjelezed meg, ami neked sem esne jól: nem csoda, hogy a legtöbb aszexuális kerüli a comingoutot, és inkább „a szekrényben marad”…

„Honnan tudod, ha nem is próbáltad?”  Vannak aszexuálisok, akik szexeltek már (a partnerük kedvéért, külső nyomásra, kíváncsiságból, az intimitás megélése miatt), sokan viszont soha, semmilyen késztetést nem éreztek erre, míg megint mások egyenesen viszolyognak az aktustól.  Ezek személyes, belső dolgok: ahogyan egy heteró pasit sem lehet rávenni arra, hogy a saját neméhez vonzódjon, egy aszexuális ember orientációja sem változtatható meg parancsszóra, nyaggatásra, fenyegetés és biztatás hatására.

„De hiszen így soha nem lesz senkid…!”  Ha egy haverod comingoutol aszexuálisként, talán a legnagyobb jóindulattal figyelmezteted: vigyázz, így talán soha nem lesz senkid. Ugyanakkor az emberek értéke nem csak a szexuális aktivitásukban mérendő: nem mindenki szexcentrikus, sőt, nem mindenkit érdekel a szex.  A hasonló érdeklődésű, beállítottságú emberek pedig boldogan élhetnek egy életen át, hiszen egy párkapcsolat többről szól, mint a szex. A romantikus aszexuálisok mellett pedig vannak aromantikusok is: ők egyáltalán nem vágynak párkapcsolatra, így fölösleges ezzel traktálnod őket.

„És nem rossz az, hogy megtagadod a vágyaidat?”  Az aszexuálisok nem lemondanak a szexről, hanem egyszerűen nem vágynak rá (túlzottan).  Ez nem önmegtartóztatást, cölibátust jelent, hanem a belső késztetés hiányát, vagyis egyáltalán nincs szükségük arra, hogy megtagadják magukat.

„De hiszen olyan csinos/jóképű vagy!”  Természetesen nem csak előnytelen külsejű aszexuálisok vannak, hanem a szexuális emberekhez hasonlóan közöttük is akadnak szép számmal olyanok, akiket a többség elképesztően vonzónak talál.  Ahogyan a homoszexualitás sincs az ember homlokára írva, úgy az aszexualitás sem a külső jegyektől függ.

„Ne add fel, csak mert volt pár rossz élményed!”  Nem biztos, hogy az élmény rossz volt: sok aszexuális dönt úgy, hogy szexel, különféle okok miatt. Vannak, akik számára fontos az intimitás megélése, míg mások gyereket szeretnének, esetleg így akarnak örömet okozni a partnerüknek, aki nem aszex.  Ez az élmény lehet pozitív, ahogyan te is jó étvággyal megeszed a ráklevest, de attól még nem vágysz rá, hogy hetente háromszor-négyszer fogyassz belőle.

„És akkor sosem lesz családod, gyereked?”  Az aszexuális férfiak és nők mind különféleképpen vélekednek a családalapításról, akárcsak a szexben utazók.  Vannak, akik eleve nem vágynak családra (az aromantikus aszexuálisok többsége ilyen), mások örökbefogadásban, mesterséges megtermékenyítésben gondolkoznak, de vannak olyan aszexuálisok is, akik vállalják a szexet azért, hogy utódjuk legyen.  Ez teljesen egyénfüggő, és ezeknek az embereknek az elképzeléseit illik tiszteletben tartanunk attól még, mert ők a kisebbséget képviselik, és zömében rejtőzködnek.

(Forrás: men.hu)

A cikket a MrPotencia.hu tette közzé.